Idén egy hónappal előbb kaptam meg a szülinapi ajándékomat a szüleimtől, egy meglepetés utazással leptek meg a bécsi csokoládémúzeumba. Épp a hétvégi programomat szerveztem, amikor az Édes elkezdett furán viselkedni, és lebeszélni a terveimről. Aztán kiderült a turpisság, hogy a szüleimmel együtt nagyban szervezték az előszülinapi meglepetés utamat.
Bár a hétvégi programom dugába dőlt, egy cseppet sem bántam, mert egy sokkal izgalmasabb várt rám. Előtte való nap felutaztunk Pestre, és a rokonoknál aludtunk, mert hajnalban indult onnan a busz Bécsbe. Az utazás gyors volt, szép tájakon át buszoztunk, hamar megérkeztünk a csokimúzeumba. Kissé összecsapták a múzeumi sétánkat, nagyon gyorsan kellett fotóznom, csak pár másodpercem volt egy helyen, és így is mindig lemaradoztam a csoporttól. Az viszont pozitívum volt, hogy magyar vezetést kaptunk. Az osztrák lány jól beszélt magyarul, bár nagyon törte szegény, aranyos volt ahogy néha nem jutottak eszébe a szavak.
Sok fotót készítettem, de elég összecsapottak lettek a gyári és múzeumi gyors tempó miatt. A múzeum boltjában már több időnk volt, nem győztem kattintgatni a sok-sok finomság között. Ki is költekeztük magunkat itt, bár enni már nem ettünk semmiből, mert a túra alatt tálcákon kínálták a csokikat, nápolyikat és bonbonokat nagy halomban, plusz a csokiszökőkútnál is leragadtunk, és többször megcsapoltuk az ét-, tej- és fehércsokis szökőkutat is. A végére már émelyegtünk a sok csokitól.
A csokimúzeumos látogatásunk után körútra indultunk a busszal Bécs belvárosában, majd pár órás szabadprogram következett. A csoport egy része az idegenvezetőnkkel tartott a nevezetességekhez, a többiek - ahogy mi is - csak úgy elindultak egy irányba, random sétálgatni. Sok szép helyen jártunk, egy csomó képet készítettünk, de az a pár óra édeskevés volt egy ilyen gyönyörű városra, így megbeszéltük az Édessel, hogy mindenképp visszatérünk még több időre.
A sok séta közben meg is éheztünk, és betértünk egy olyan helyre, ahol sok fiatal volt. Megkóstoltunk egy helyi specialitást, amiről a felszolgáló srácot megkérdeztük előtte, hogy micsoda. Angolul annyit sikerült kideríteni róla, hogy valamilyen húsos tésztaétel. Gondoltuk, miért ennénk rántott húst sült krumplival vagy hamburgert, kóstoljunk meg valami helyit. Hát, nagy hiba volt! Meg is fogadtam, hogy többet soha nem kérek ki olyan kaját, amiről nem tudom pontosan, hogy mi is az. Valamilyen sonkás, fűszeres tészta volt egy óriási tálban (mi meg kikértünk kettőt), még jó, hogy kértem rá sajtot, így némileg ehetővé vált. Az Édes az első falat után félretolta, és rendelt egy hamburgert sült krumplival. Én bátor voltam, többet ettem belőle, de a háromnegyedét így is elcsomagoltattam. A sétát folytatva csövező magyarokkal találkoztunk, akik épp arról panaszkodtak egymásnak, hogy milyen éhesek, úgyhogy megkapták az elcsomagolt húsos tésztáinkat, remélem nekik jobban ízlett, mint nekünk.
Természetesen a finom osztrák söröket is kipróbáltuk, vettünk párat itthonra is. Aztán már elég fáradtan visszatértünk a buszhoz, és elindultunk Pest felé. Ott még folytatódott a kalandunk, mert 40 percet késett a vonatunk, majd éjjel egykor még át kellett szállnunk vonatpótló buszra, majd ismét vonatra. Mire hazaértünk már az sem érdekelt, hogy a macska nem kis kupit csinált a távollétünkben. De jó kis út volt, szép emlékekkel, a csokikészletünk pedig jó darabig ki fog tartani.
Itt kis méretben lapozgathatod a képeket, de ha rákattintasz, az Indafotón nagyban is láthatod őket.
