Ennek a blognak már régóta el kellett volna indulnia. Ha nem az állandóan tervezgetők, de soha semmit meg nem valósítók táborába tartoznék, bizonyára már régen el is indult volna. Végre a múlt héten el is határoztam magam, és büszkén jelenthetem, hogy csupán egy hét késéssel neki is vágtam a dolognak.

Főzés iránti szenvedélyem az evés iránti szenvedélyemmel kezdődött. Mivel a női felmenőim is mind remekeltek a konyhában, soha nem szenvedtem hiányt semmilyen finomságban. Édesszájúságomért természetesen édesanyám a felelős, mert gondoskodott róla, hogy minden étkezés után megkapjam a megfelelő édesség adagomat. (A barátom rendszeresen ki szokott akadni azon, hogy tényleg nem bírom ki minimum egy kocka csoki nélkül az evések után.)

Mellesleg a barátomnak köszönhetően indult el a szakácsnői pályafutásom. Érdekes módon magam miatt csak ritkán álltam a tűzhely mellé, de amikor ő betoppant az életembe, a nagyanyáink bölcsességét véresen komolyan véve (miszerint a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út) elkezdtem utamat a szíve felé. Ennek már hat éve, és amire nagyon büszke vagyok, hogy azóta csupán két ételt szúrtam el. Az egyik egy első alkalommal készített káposztás kocka, amit a sóban áztatás után nem nyomkodtam ki rendesen, és ami így torokmardosóan sós lett (bár cukorral sikerült fogyasztható állapotba hoznom). A másik pedig egy mézeskalács, ami a túlzott mennyiségű méztől elmehetett volna egy műfogsorrögzítő reklámba tesztsüteménynek, bár garantáltan benne maradt volna a legerősebben felragasztott fogsor is. Persze az utóbbit is megpróbáltam megmenteni, de a világ összes lisztje sem lett volna elég ehhez az akcióhoz.

A kockaságom kialakulásáról a bátyám tehet (kellett neki az első számítógépét nekem ajándékoznia), de a barátom is ludas a dologban, hiszen soha nem akadályozott meg a számítógépezésben, sőt, a hálózatban való játékra buzdítással még fokozta is a pc-s játékok iránt való szeretetemet.

Azóta telik az idő, múlnak az évek, de az evés és a főzés iránti szenvedélyem mit sem változott, sőt, talán erősebb, mint valaha. A kockaságom is virágzik, hisz időm, mint a tenger. Nem is tudom, hogy mit szeretek jobban, sütni-főzni vagy játszani...

Kezdésnek íme a kedvenc süteményem: a csupa csokis finomság, a Brownie.

Ez a süti a csokiimádók kedvence (azaz az enyém), egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom csupa csokis csoda. Én étcsokisan szoktam készíteni és dió nélkül, mert azt semmiben nem szeretem (talán csak magában).De a barátom kedvéért tegnap meggyet is tettem bele, mert imádja.

Hozzávalók:

-          2 tábla étcsokoládé (20 dkg)

-          10 dkg vaj

-          4db. tojás

-          20 dkg cukor

-          1 vaníliás cukor (aki édesebben szereti, 2-t is tehet bele)

-          14 dkg liszt

Elkészítés:

Egy tálba belekockázom az étcsokikat, a vajat is hozzáadom, és mikróban alacsony fokozaton összeolvasztom őket. Így jól kavarható masszát kapok, amihez hozzáadom a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a 4tojást is. Végül az egészet elkeverem a liszttel, és sütőpapírral kibélelt szögletes tepsiben 20 perc alatt készre sütöm. Felkockázom és magában vagy tejszínhabbal, esetleg vaníliafagylalttal tálalom.

Nagyon finom, szinte habkönnyű süti, amit kedvünk szerint variálva készíthetünk. Lehet bele meggyet tenni, esetleg más gyümölcsöt, vagy mogyorót, mandulát, diót, egyéb magvakat. Vigyázat: nagyon hamar elfogy! :)