Engem is bedarált az élet nagy gépezete, csak a munka megy, és a szürke hétköznapok. Olyan hamar bele lehet fásulni ebbe, nem is értem, hogy a többi ember hogy bírja. Oké, aki álmai munkáját tudhatja magáénak, annak biztos minden hepi, de aki csak elvan, mint a befőtt, netalán utálja a munkáját, azzal mi van?! Az mindennap a poklok poklát éli meg?! Vagy csak sóhajt egyet, és egykedvűen beletörődik a helyzetébe?!
Nálam azért nem ennyire rossz a helyzet, nem utálom a munkám, de mivel számokkal dolgozok, a nap végére teljesen lemerül az agyam. Plusz a felkeléseket még most sem csípem. Bagoly típus vagyok, éjszaka fent lennék bármeddig, de reggelente rendre a halálomon vagyok. Utána meló, lakással kapcsolatos elintéznivalók, takarítás, bevásárlás, mindig van valami (pedig még gyerekem sincs, mi lesz még akkor?!). Mire hazaérek hulla vagyok, semmihez nincs erőm és kedvem. Sajnos még a főzéshez sem. Így mostanában ilyen dolgok vannak vacsorára, mint túrós vagy mákos tészta, rántotta, melegszendvics, virsli vagy lecsó.
Mondjuk egy ilyen kaja is lehet finom és laktató, lehet szépen tálalni, de nem posztolni való. Az egyik vacsit viszont most mégis felteszem, ami túrós csusza volt. Jól nézett ki, finom volt, jóllaktunk vele. Egyszerű, bárki el tudja készíteni. Csak tészta kell hozzá, túró, füstölt szalonna és tejföl. A drága mindig cukrosan eszi a túrós tésztát, én meg mindig sósan. Most előbb készítettem el az én adagomat, és amikor meglátta, egyből meggondolta magát, és ő is ilyet kért.
